Óralátogatás a Molnár Ferenc Általános Iskolában

Április 10-én szerdán délelőtt látogattunk el a Molnár Ferenc Általános Iskolába, ahol beleláthattunk abba, hogyan működik az eredetileg Stanfordból származó oktatási módszer, a KIP, azaz Komplex Instrukciós Program, amelyet a H2O Programban résztvevő iskolákban használnak.

Sarkadi Balázs köszöntötte a résztvevőket és bemutatta Török Alfréd igazgatót, aki röviden vázolta a délelőtt programját. Elsőként óralátogatásokra lesz lehetőség, majd előadások hallgatunk meg a programról, az iskoláról. Négy terembe mehettünk be, ahol angol, rajz és magyar órákat tartottak. Akinek ahhoz volt kedve, benézhetett mindegyikre. Nagyon meggyőző és inspirálóak voltak az órák, a fényképeken látszik is az a lelkesedés, amivel a gyerekek és a tanárok részt vettek az órákon.

Miután kicsöngettek az órákról, a Klubtagok az iskola könyvtárában kis beszélgetés után meghallgaták az előadásokat.

Elsőként Török Alfréd igazgató úr mesélt az iskola történetéről és arról, hogyan került kapcsolatba a KIP módszerrel. Ő maga öt évvel ezelőtt került az iskolába, amikor a hátrányos helyzetű gyerekek aránya még 50-60% volt és a több mint 600 főt befogadni képes iskolában csupán 230 gyerek járt. A környéken több jónevű iskola is van, a szülők máshova vitték a gyerekeket. Török Alfréd egy olyan iskolából érkezett ide, ahol 100%-ban csak roma gyerekek voltak, tudta, hogy a pedagógusok szemléletén múlik minden. Az volt a célja, hogy valamilyen módon visszahozza az iskola jó hírnevét és meggyőzze a szülőket arról, hogy ide járassák a gyerekeiket. Testvére hívta fel a figyelmét a Hejőkeresztúri Iskolára, ahol hasonló problémákkal küzdöttek korábban, így elkezdődött egy közös munka. A pedagógusoknak kell megváltozniuk, nem a gyerekeknek. Az iskolában igazi multikulturális közösség van, jár ide görög, török, afgán, arab, finn, holland és roma gyerek. Ezen kívül autista, hallássérült, látássérült gyerek is tagja az iskolának. Akadálymentesítés nincs még, de ha lesz, mozgáskorlátozott gyerekeket is tud majd fogadni az iskola. Ebben a nagyon színes közegben kellett az oktatást, együtt nevelést megoldani és ebben segített sokat a KIP illetve az, hogy az Önkormányzat támogatásával fel tudták újítani az iskola épületét. “Három évvel ezelőtt nagy nehezen sikerült egy osztályt elindítani, az idei beiratkozáson pedig többszörös volt a túljelentkezés.” Nagyon sok munkát ró a pedagógusokra a KIP szerinti órákra való felkészülés, a tanároknak folyton gondolkodni kell, alakítani, változtatni a programon, a gyerekekhez igazítani a foglalkozásokat. Ezért például nagyon nehéz a pedagógusok kiválasztása, a körülbelül 200 jelentkezőből, 20 beszélgetés után, nagyjából három tanárjelölt jut el a próbatanításig és lehet, hogy végül egy sem marad. Egy KIP órára való felkészülés 3-4 órát vesz igénybe, meg kell találni azokat az embereket, akik ezt vállalni tudják.

Ezután K. Nagy Emese, a Hejőkeresztúri Általános Iskola igazgatónője és a program szakmai vezetője tartotta meg “A tudáshoz való egyenlő hozzáférés iskoláinkban” című előadását.

A Hejőkeresztúri Iskolából induló módszer terjedéséhez szükség volt egy komolyabb pedagógiai kultúraváltásra és egy másfajta képzésre. Sok pedagógusképzés van, de általában, amint kivonul a tréner, már nem tudják olyan szigorúan tartani a programot. A mi képzésünk annyiban más, hogy “nem engedjük el az iskolák kezét”. 90 óra maga a pedagógusképzés, egy évig tart a szoros követés és 5 évig tart a rendszeres megfigyelés. Hejőkeresztúron a 10 év alatt látszott, hogy működik a program, de “ezt meg kell tudni ismételni” – mondta K. Nagy Emese és hozzátette, hogy a Molnár Ferenc egy jól szituált iskola, ahol sikerült a hátrányos helyzetből egy minden szempontból előnyös helyzetet teremteni.

Ezután részletesen beszélt a program sajátosságairól, amelynek egyik legfontosabb eleme a csoportmunka. “Státuszkezelő csoportmunka”, ami azt jelenti, hogy állandóan figyelni kell mindenkire, ki az, aki nem dolgozik együtt a többiekkel, aki hátráltatja a csoportot. Összehasonlítva a korábbi helyzettel, a program előtt körülbelül 2-3 gyerek szólt hozzá egy órához egy alkalommal, a program óráin viszont legalább az osztály fele aktívan részt tud venni a munkában és ez nagy osztálylétszámnál is működik. Az igazolatlan hiányzások és a bukások száma csökkent, az érettségit adó középiskolákba való jelentkezések száma nőtt. “Ez a sok tehetséges gyerek itt van. Meg kell találni őket.”

Az iskola csatlakozásának harmadik évében már lehet mérni az eredményeket, ekkora már minden iskola kitermelte azt a teamet, akik alkalmasak felügyelni az óravázlatokat és elég csak három havonta hospitálni. A pedagógiai kultúraváltás azt jelenti, hogy szakítani kell a versenyeztetéssel, helyette a pozitív megerősítés lépett, az a hozzáállás, hogy “elhiszem, hogy ezt te tudod”, illetve egy másik nagyon fontos dolog, hogy nem a tanár áll a központban, megváltozik a státusza és ehhez kell tudni alkalmazkodni. A pedagógusok véleménye is egyöntetűen pozitív, tudják élvezni a tanítást és folyton innovatív módon kell gondolkodniuk, hiszen azt látják, hogy a gyerekek dolgoznak és nem csak akkor, amikor a tanár ott áll mellettük. Mitől fognak ráugrani egy feladatra? Hogyan tudjuk helyzetbe hozni a gyerekeket? A legnagyobb élményt a diákoknak azt jelenti, hogy együtt dolgoznak, hogy el tudják mondani azt, amit tudnak. Akiknek nem annyira komfortos a módszer, azok a komoly magatartásproblémákkal küzdők illetve érdekes módon a kiugróan tehetséges gyerekek. A tananyaghoz való hozzájutás egyenjogúsága azt jelenti, hogy a csoportmunka miatt mindenki hozzá tud szólni egy feladathoz, hiszen mindenkinek más kompetenciája van, speciális kompetenciája, Howard Gardner gondolatát felidézve “ő ezen a szinten, ebben tehetséges”. Ez egy hosszú folyamat, de végül minden gyerek eljut oda, hogy köze lesz a tanításhoz, köze lesz az iskolához.

Az előadás végén rögtön felmerültek kérdések, Havass Miklós azt kérdezte, hogy mit jelent, hogy az iskola már nem hátrányos helyzetű. Nincsenek hátrányos helyzetű gyerekek? K. Nagy Emese elmondta, hogy ez az iskola státuszára vonatkozó megjegyzés volt, mert olyan gyerekek, akik családi hátterük miatt hátrányos helyzetűek, vannak.

A kérdésre, hogy miért csak az órák 20%-át tartják a KIP szerint K. Nagy Emese azt válaszolta, hogy sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak nem jó, hogy ha egy napon egynél több ilyen órát tartanak. Gyarmathy Éva pedig elmondta, hogy távlatilag sem cél ez, hiszen, nincsen rá szükség.

Ezzel el is kezdődik a következő előadás, melynek címe “A Hejőkeresztúri modell a digitális kor tanulási modellje”, előadója pedig Dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, aki a tudományos hátteret adja a programhoz. Gyarmathy Éva egy Albert Einstein idézetet választott előadásának mottójául: “Az egyetlen dolog, ami gátol engem a tanulásban, az az oktatás.” Bevezetőjében elmondja, hogy a digitális korban máshogy kell tanítani, a gyerekek körülbelül tudásuk 5%-át szerzik meg az iskolában, a többi részt máshonnan, hiszen a tudás elérhetővé vált. Mivel lehet őket az iskolában tartani? Az iskoláknak és a pedagógusoknak változniuk kell. De hogyan? “A különlegesek, a problémások mutatják az irányt, ők provokálják ki a változásokat.”

A gyerekek egyre inkább heterogének, akik hozzájutnak a tudáshoz, fejlődnek, a többiek nem. Korábban volt véges számú könyv, amiből lehet tanulni, most határtalan a források száma, ahonnan tudáshoz lehet jutni. Hogyan alakultak a főbb képességterületek, azaz a nyelvi illetve logikai-matematikai képességek? A mai gyerekek életében csökkent a verbalitás, állandóan képeket néznek, nem tudunk beszélni, így aztán “az írásbeliség is csúszik ki alólunk”. Ha szavakkel kell valamit megfogalmaznunk, szükségünk van logikai-elemző képességre. A Program erősíti a verbalitást, sokat kell beszélni, a nyelvi fejlődést előtérbe helyezni. A logikai-elemző gondolkodás három terület fejlesztésével erősíthető, téri-vizuális, testi-mozgásos és zenei. Gyarmathy Éva példaként hozza a zsonglőrködést, aminek a gyakorlása segíti például a diszlexiásokat az olvasás tanulásában. A Programra jellemző, hogy társas és önreflexív. Az alaphelyzet az, hogy csapatban dolgoznak a diákok, ami azért is nagyon fontos, mert a társas helyzet folyamatosan lehetőséget biztosít a kommunikációra. Ennek a korszaknak a problémája, hogy az iskola valami olyasmit erőltet, ami már nincsen. Lezárult egy korszak, az emberiség a “kamaszkorba” jutott, ami nagyon izgalmas, de veszélyes is, hiszen bármi megtörténhet. Mi fog történni ebben a digitális korban? A jövő tanulása az egyéni és társas tanulásban rejlik, tele vagyunk ilyen lehetőségekkel. Nagyon érdekes, hogy facebook-on a chatelési listán második helyen a tanulásról való beszélgetés áll. A Programban tudatosan olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amelyeket egyedül nem lehet megoldani. Rendkívül sokféle tudás van, mindenki jó valamire, mindenkinek vannak erős oldalai, ez visz előre a megoldás felé, sokat tudunk egymástól tanulni. Végül a venezuelai El Sistema elnevezésű módszert említette, ami a 70-es években eredetileg nem szociális programként indult, de végül így volt fenntartható, hogy zenével nyisson perspektívát a szegénynegyedben kallódó gyerekeknek.A zenére érdemes alapozni, hiszen az általános gondolkodást fejleszti.

Ezután Sarkadi Balázs vette át a szót és elmondta, hogy pénz is kell ahhoz hogy működjön a Program. Elmondta a nehézségeket, hogy az oktatási, hatósági környezet nem éppen barátságos mostanában, cégek, vállalkozások, magánemberek támogatják főleg. Gyarmathy Éva elmondta, hogy a hivatali emberek nem is igazán értik, hogy miről szól ez az egész, az lenne a cél, hogy a Program minél több helyre eljusson és ismert legyen. Sarkadi Balázs közbevetette, hogy jó lenne egy módszertani központot létrehozni. K. Nagy Emese, aki félállásban a Miskolci Egyetemen is tanít, elmondta, hogy egy egész tanszék elvégezte a tanfolyamot, 1300 pedagógus fordult meg Hejőkeresztúron, ebből körülbelül százan gondolják azt, hogy részt vennének a programban, ha a környezetük is támogatná ezt. Sokan jelentkeznek, hogy szeretnének bekerülni a Programba, a legújabbak a tiszafüredi református általános iskola és egy kazinczbarcikai iskola. Középiskolában még sokkal jobban ki lehetne használni a Programot. Zárda Sarolta rákérdezett, hogy miért lenne jobb a középiskolákban, mint az általános iskolákban, ő személy szerint nem ért ezzel egyet feltétlenül. K. Nagy Emese elmondta, hogy Stanfordban, ahonnan a módszer származik, eredetileg 12 éves korban kezdik használni, míg az itteni iskolákban a nulladik perctől kezdve így tanulnak a gyerekek, de nem késő soha, például egy hetedikes bármikor be tud állni. Gyarmathy Éva kiegészítte ezt azzal, hogy 12 éves koruk körül tudnak elkezdeni érvelni, vitatkozni a gyerekek, ekkor már más szinten használható ki a módszer. Havass Miklós megkérdezte, hogy miért nem lehet ez az oktatási rendszer része? Mit mond a kormányzt, miért nem támogatja a módszert? K. Nagy Emese elmesélte, hogy érdekelte őket, de kötelezővé nem tehetik. Zárda Sarolta szerint, ha az egész napos oktatást kötelezővé tehették, akkor erre is lenne lehetőség. K. Nagy Emese elmondta, hogy a Tokiói Egyetem készített egy 15 órás oktató filmet, ami bárki számára hozzáférhető, mire Darvas Ferenc elmondta, hogy szerinte főleg abban kéne gondolkodni, hogy hogyan lehetne digitalizálni az egészet, hiszen egyre inkább megyünk bele a digitális korszakba. Ennek kapcsán K. Nagy Emese elmesélte, hogy a Fejlesztési Minisztérium pont ezzel kereste meg őt, ezt akarják kipróbálni, hogy csak digitális módszereket használva képeznék ki az iskolákat. Gyarmathy Éva elmondta, hogy Szolnokon van egy ilyen kezdeményezés, a Szolnoki Fiatalok Közösségi Színtere, az Interneten alakítanak ki közös tanulóköröket, akár házifeladatokat is fel lehet tenni. Sipka László kért szót, aki elmondta, hogy a venezuelai történet nagyon meghatotta és azt gondolja, hogy az ének-zene óriási segítséget tud nyújtani és sajnálja, hogy a Kodály-módszer kikopott a magyar oktatásból. Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem lehet kötelezővé tenni egy olyan módszert, mint a KIP, azt mondja, hogy szerinte azért nem, mert ehhez tehetség és elhivatottság kell a pedagógus részéről. Gyarmathy Éva folytatva ezt a gondolatot, elmondja, hogy azért nem szeretik a gyerekek a szolfézst, azért nem népszerű a Kodály-módszer, mert már nem olyan, amilyennek indult. Ezért nagyon fontos a csatlakozó iskolák követése, mert így a minőség változatlan tud maradni. Apró, észrevétlen dolgokra kell figyelni, ez a szaktudás. És a hejőkeresztúri iskola pedig a méterrúd. Dömölki Bálint szerint amellett, hogy hogyan kell ezt a módszert oktatni a másik nagyon fontos kérdés az, hogyan adható tovább ez a tudás. Hogyan lesz egy iskolából tíz? Csak a hejőkeresztúriak tudják ezt? K. Nagy Emese azt válaszolta, hogy bár sok jó tanár van, az elméleti háttér még nincs meg. Dömölki Bálint szerint az egy lényeges pont, hogy az tudja tanítani a módszert, aki maga is csinálja. Amíg ez egy helyen van, addig nagyon korlátozottak a lehetőségek. Úgy lehet továbbjutni, hogy akik ki vannak képezve, azok tudják továbbadni, de ezt a lépést még nem tette meg a Program. Gyarmathy Éva elmondta, hogy sok jó tanár van, Hejőkeresztúron is, de nem mindenki alkalmas trénernek, a megfelelő emberek maguktól válogatódnak ki.