Kedves Klubtársak!
A Gábor Dénes Díjat a Novofer Alapítvány 1989-ben alapította a kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek fokozott erkölcsi megbecsülése, az innovációs folyamatban eredményesen tevékenykedők elismerése érdekében.
A Gábor Dénes-díjjal kitüntetett szakemberek 1997. március 22-én, Göböljáráson megalapították a Gábor Dénes-díjasok Klubját azzal a céllal, hogy a magyar műszaki értelmiség kiemelkedő tagjainak közösségi életét elősegítsék, a hazai társadalom és a világ műszaki és társadalmi kihívásaira válaszokat fogalmazzanak meg saját maguk és a közvélemény számára. Ma már a Klub 272 tagot számlál idehaza és külföldön, sőt – néhány napja – egy Nobel-díjas tagja is van, Dr. Krausz Ferenc személyében.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az elmúlt 17 évben elnökként szolgálhattam a Klubot. Külön köszönet illeti a rendszeresen megújuló Intéző Bizottság tagjait és Klubtitkárokat, akik az évek során áldozatos munkájukkal segítették munkámat.
Az utóbbi két esztendőben a Klub által létrehozott Klubest-sorozat mára jelentős érdeklődést vívott ki. A Klub célkitűzéseit megvalósító programok és a Klub számos műszaki vagy éppen társadalmi fontosságú területet támogató tevékenysége olyan értéket képvisel, hogy a Klub Intéző Bizottsága és néhány elkötelezett Klubtag úgy döntött egyesületet alapít az értékek megőrzésére és továbbfejlesztésére „Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület” néven.
Az alakuló ülés a tegnapi nap, 2023. október 05-én megtartásra került. A megjelentek az Egyesület elnökének Dr. Szigeti Krisztiánt* választották, akinek rövid bemutatását alább küldöm. Dr. Ilinyi János az alelnöki tisztséget tölti be, az Elnökségi tagok: Dr. Sarkadi Balázs, Dr. Zárda Sarolta. Főtitkár Ács Tünde Fatima, a Tanácsadó Testület tagjai pedig: Dr. Dömölki Bálint, Dr. Friedler Ferenc és jómagam, aki egyben a tiszteletbeli elnökként segítem a továbbiakban a Klub munkáját.
Az Egyesület céljainak, lehetőségeinek ismertetésére hamarosan egy további körlevélben keressük meg a Klub tagjait.
Leköszönő elnökként ezúton szeretnék köszönetet mondani az elmúlt 17 esztendőben tevékenykedő illetőleg a tegnapi napig működő Intéző Bizottság tagjainak és a Titkárnak, akik fáradhatatlan kitartással járultak hozzá a Klub közösségi életének biztosításához, és akiknek köszönhetően a Klub élő szervezetként folyamatosan fejlődött, majd megtette az egyesületté válás fontos lépését.
A Klub eredményeihez nagyban hozzájárultak rendezvényeink hazai és külföldi vendégelőadói érdekfeszítő előadásaikkal, ezúton fejezem ki számukra köszönetemet. Egyúttal köszönöm a Klubtagok lelkes részvételét a rendezvényeken, a rendezvények színvonalát megemelő kérdéseiket, a tisztánlátást elősegítő vitákat.
Külön köszönet illeti az Óbudai Egyetem, az MTA TTK és a Budapesti Műszaki Egyetem vezetését, akik helyszínt biztosítottak a Klub rendezvényeihez.
Nagyon nagyra értékelem és külön kiemelem a Novofer Alapítvány munkáját. Évről évre gondoskodnak a díj életben tartásáról, a jelölési procedúra, a jelölések kiértékelése és szavazás, a díjátadó ünnepség kimagasló színvonalon történő megszervezéséről. Alapítójuk, Jamrik Péter Elnök úr pedig tanácsokkal és előadással is hozzájárult a Klub tevékenységéhez.
Köszönöm a Gábor Dénes-díjasok Klubjának az elmúlt szép éveket és kívánok sok sikert az új Elnöknek és Elnökségnek!
Budapest, 2023. október 6.
Baráti üdvözlettel: Dr. Darvas Ferenc