Díjazás éve: 2017
gépészmérnök, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója
Budapesten született 1933-ban, itt végezte iskoláit is. A Budapesti Református Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, Gépgyártás- és Szerszámgép Szakon végzett jeles eredménnyel. Tudományos diákkörben kutatta a gépi menetfúrás nyomatéki görbéit, és ebből írta diplomamunkáját is. A Könnyűbeton- és Szigetelőanyag Ipari Vállalatnál helyezkedett el, hamarosan a Műszaki Fejlesztési Osztály vezetőjévé nevezték ki. Legfőbb munkája az első magyar ásványgyapot technológia és gépsor kifejlesztése volt, ezen túl hozzá tartoztak a vállalati beruházások is. E tevékenysége alapján hívták meg a Nikex Külkereskedelmi Vállalathoz az akkor alakuló Gépimport Osztály vezetőjének. 1983-ban felkérték az olaszországi Technoital Vállalat megalapítására és vezetésére, majd a Technoimpex kereskedelmi igazgatója lett. A család 1986-ban alapította meg a ma is 100%-ban magyar tulajdonban működő 77 Elektronika Kft-t. Zettwitz Sándor a vállalat vezetőjeként nagy hangsúlyt fektetett a fejlesztésre, melyre a cég árbevételének 6-8%-át fordítják. Részt vett az első magyar egyéni vércukormérő fejlesztésében és a gyártás megszervezésében. Az innovációs stratégia eredménye a cég profiljához tartozó második, vizeletelemző termékcsalád kifejlesztése, mely ma már a fő terméknek számít és a világ 91 országába exportálják. Az első évi 600 ezer forintos árbevétel 2017-re 27 milliárdra nőtt, melynek 80%- a export. Az innováció a cégnél egyrészt a meglévő termékek folyamatos továbbfejlesztését, másrészt új technológiák kidolgozását, mint például a lab-on-a-chip technológia, vagy a vizeletben található baktériumok gyors azonosítása jelenti. Zettwitz Sándor alapelve a vállalat alapítása óta változatlan: az innováció, a fejlesztés minden esetben prioritást élvez.
A díjat a több évtizedes innovatív tevékenységéért, az első magyar ásványgyapotgyártó technológia és gépsor kifejlesztése és megvalósítása, a magyar gazdaság egyik kitörési pontját jelentő egészségipari eszközök fejlesztése, nevezetesen a vércukorönellenőrzés lehetőségét megteremtő első magyar egyéni vércukormérő készülék fejlesztése, gyártástechnológiájának kidolgozása, és a projekt irányítása, továbbá az automata vizelet-analizáló rendszer kifejlesztése terén elért eredményeiért, és a nemzetközi sikereket elérő családi cég megalapításáért, az innovációs kultúra kialakításáért és kivételesen eredményes vezetői munkásságáért kapta.