Díjazás éve: 2019
fizikus, a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizikatanára
1964-ben végzett Baróton (Erdélyben). A Temesvári Tudományegyetemen (1982) végzett fizikusként. ELTE Fizika tanítása programján PhD fokozat 2017-ben. 1990-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizikatanára illetve 2019-től a Megyei Tehetségközpont megbízott igazgatója. Tanárként Romániában elsőként nevezett be és vett részt eredményesen az ESA által szervezett „CanSat”- miniszatellit építési versenyen, melynek célja, hogy a középiskolások körében népszerűsítse az űrkutatás szépségeit, kihívásait. A feladat egy olyan eszköz építése, ami szimulálja a valódi mesterséges holdak szerkezetét, és alkalmas tudományos feladat ellátására. Kötelezően mérni kell a légkör alapvető jellemzőit (nyomás, hőmérséklet), rádió- kapcsolatot kell létesíteni és fenntartani a repülő egység és a földi állomás között, valamint egy olyan újszerű űrkutatási feladat kitalálása, amit a csapat végre tud hajtani. A tanárnő munkájának fontos része az Arduino mikrokontroller és fejlesztői környezet, a robotok, a rádiókommunikáció kérdéseinek megismertetése a diákokkal. Munkája során sikerül úgy ötvözni a tanórai kihívásokat és a szakköri foglalkozások feladatait, hogy a tanulók kreatív energiáját, ötleteit hasznosítva kiváló eredmény születhessen, anélkül, hogy a diákok ezt tehernek éreznék.
A díjat az erdélyi fiatalok természettudományos orientációja érdekében végzett sikeres munkájáért, innováció vezérelt oktatási módszeréért, az általa képzett- és irányított diákokkal a nemzetközi innovációs versenyeken elért eredményekért vehette át. Diákjai évek óta döntős résztvevői a tanulmányi- és ifjúsági űrkutatási versenyeknek. Eredményesen vettek részt az ESA „CanSat” miniszatellit építési, valamint, a nemzetközi RoboChallenge versenyen, továbbá a RoboTEC mérnöki kihívások rendezvényén.