Díjazás éve: 2006
agrármérnök, vállalatgazdálkodási szakmérnök, címzetes főiskolai tanár, a Bátorcoop Szövetkezet elnöke, a Bátor Trade Kft. ügyvezetője
1947-ben született Nyírderzsen. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen 1969-ben agrármérnöki, 1980-ban vállalatgazdálkodási diplomát, 1990-ben egyetemi doktori címet szerzett munka és vállalatszervezésből. 2005-től a Nyíregyházi Főiskola címzetes főiskolai tanára. A megyei Agrárkamara alelnöke. 1970 óta a nyírbátori szövetkezetben dolgozik. 1992-től a nyírbátori Bátorcoop Szövetkezet elnöke és a nyírbátori Bátortrade Kft. igazgatója. Irányításával olyan környezetvédelmi célú biogáz-termelő üzemet létesítettek, mely méreteit és fermentálási technológiáját tekintve egyedi a maga nemében. Jelentős szerepet vállalt a biogáz termeléshez kötődő piacorientált K+F tevékenység hazai fejlesztésében. Az általa kidolgozott és szerzői joggal védett, az önelszámoló egységekre épülő érdekeltségi rendszert 167 mezőgazdasági nagyüzem vette át és alkalmazza eredményesen. A sikeres fejlesztés alapját képezi az Európai Unió által is támogatott hazai biogáz projektek megvalósításának. A Bátortrade Kft. a megújuló energia termelés terén kifejtett innovációs tevékenységéért 2003-ban elnyerte a Környezetvédelmi Minisztérium Innovációs díját. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Alkotói Díj és a Pro Urbe Nyírbátor kitüntetés tulajdonosa.
A díjat az állattenyésztés, a növénytermesztés és az energiatermelés tápanyag és energia körforgalmi összhangjának megteremtése, Nyírbátor város és környéke környezeti terhelésének csökkentése és környezeti értékeinek hosszú távú megőrzése, a hátrányos helyzetű térségben a foglalkoztatottság fenntartása és növelése terén elért eredményeiért, a biogáz program indításában és megvalósításában vállalt meghatározó tevékenységéért nyerte el.