Díjazás éve: 2022
agrármérnök, az MTA doktora, egyetemi magántanár, a szegedi Gabonakutató Kft. munkatársa
1951-ben született Szolnokon. Okleveles agrármérnökként növényi génbankban kezdte munkáját, majd 1984 óta a szegedi Gabonakutató munkatársa, ahol tíz éven át kutatási igazgató volt. Az MTA doktori címet 2005-ben szerezte meg. 2006-tól egyetemi magántanár a MATE-n és jogelődjeinél. Magyar és angol nyelven növényi biotechnológiát oktat, eddig tíz PhD hallgatója végzett. Munkájának jelentős részét az androgenezis kutatás teszi ki. Vezetésével dolgozták ki és publikálták hét faj in vitro haploid előállítási módszerét. Az eljárást sikeresen integrálták a növénynemesítésbe. DH- és klasszikus módszerekkel több (>30) államilag elismert fajtát hoztak létre 3 növényfajban, a fajták nagy része oltalommal védett. Fajtái jelenleg is termesztésben vannak. Alapvető szerepe volt 3 növényfaj in vitro génátviteli módszereinek kidolgozásában. Tudományos közleményeinek száma 112, kumulatív IF-je 91.187, összes idézők száma 1200 feletti, Hirsch index: 19. Tizenkét éven keresztül főszerkesztője volt a Cereal Research Communications nemzetközi folyóiratnak, ma szerkesztője. Ösztöndíjasként több évet töltött finn, német és kínai egyetemeken, intézetekben. Tagja az EUCARPIA-nak, 2022-től elnöke a Magyar Növénynemesítők Egyesületének. Akadémiai díj, Entz Géza- és Darányi Ignác-díj, Baross L. emlékérem és Eötvös József koszorú birtokosa. Református emberként a keresztyén értékeket képviseli.
A díjat a magyar búzanemesítésben elért kimagasló tudományos (in vitro androgenezis) és gazdasági jelentőségű, államilag elismert több mint húsz új búzafajta innovatív nemesítéséért. A biotechnológiai módszerek és a klasszikus nemesítési eljárások sikeres - esetenként világelső – ötvözéséért búzában, rizsben, tritikáléban, tönkölybúzában és fűszerpaprikában, továbbá iskolateremtő agrár-felsőoktatási munkásságáért nyerte el.