
† 2019. szeptember 27. Budapest
Díjazás éve: 2011
„Címzetes egyetemi tanár, technikatörténész. In memoriam Gábor Dénes oklevélben részesült, a Gábor Dénes-i örökség ápolását segítő több évtizedes tevékenységéért, a megvalósítás során tanúsított önzetlen közreműködéséért.”
1938-ban született, 1963-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett középiskolai tanári diplomát. 1976-ban a történelemtudományok kandidátusa lett, 1997-ben pedig a műszaki tudományok terén szerzett PhD-fokozatot. 1963-tól több mint száz szemeszteren át tanított a Műegyetemen, 1980 és 1982 között a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese volt, majd egyetemünkre visszatérve 1985–1997-ig intézeti igazgatóként tevékenykedett. Kiemelkedő technikatörténész volt, tárgyaiban a technika és mérnökség magyarországi történetét, ipartörténetet, gazdaságtörténetet, illetve a magyarországi szabadalmakat, találmányokat az adott kor fejlődéstörténeti keretei között színesen és lelkesítő módon mutatta be, példát mutatva a hallgatóknak a mérnöki teljesítmények fejlődésének életpályákon átívelő hatására. Előadásai sokak számára volt élmény más magyarországi felsőoktatási intézményekben is, meghívott előadóként külföldön is tartott-tartott jelentős előadásokat. Folyamatosan kutatott és publikált, programvezető volt a Műegyetem Technika-, Mérnök-, Tudománytörténet Doktori Iskolában, tucatnyi könyv, közel száz tudományos közlemény – magyar és idegen nyelvű – szerzője. Munkái közül, érzékeltetve az új kultúraközvetítési lehetőségeket, kiemelkedik a „Mérföldkövek a magyar technika történetéből” ismeretterjesztő filmsorozat. Ezek a napjainkban is sokat játszott, a tanórák keretei közé illeszthető filmek a mai kor hallgatói számára élményszerűen dolgozták fel a hazai műszaki fejlődés kiemelkedő személyiségeinek életútjait. Németh József élete során a Műegyetem iránt elkötelezettként kutatta, dokumentálta az intézmény, annak karainak és tanszékeinek történetét. Az egyetem 225 éves évfordulójára megjelent „A Műegyetemtől a világhírig” impozáns, képekben, dokumentumokban gazdag angol és magyar nyelvű összeállítás publikációi közül kiemelkedő, az intézmény történetének kiemelkedő képes krónikáját adó kötet. Számos tanulmányt írt az Egyetemtörténeti Füzetek sorozatban (Heller Lászlóról, Brodszky Dezsőről, Imre Sándorról), a Mérnöktovábbképző Intézet történetéről. Írásaiból sugárzott az iparpolitika, műszaki fejlesztés, mérnökképzés és –továbbképzés fejlődése iránti elkötelezettség, mely gazdag közéleti tevékenységében is mindenkor jelen volt. Aktívan részt vett a Magyar Tudományos Akadémia keretében tudományterületének munkájában. Az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának vezetője, az MTA Egyetemtörténeti Bizottságának tagja, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottságának alelnöke és a Magyar Történelmi Társulat vezetőségi tagja volt.