Díjazás éve: 2015
Ortopéd-traumatológus szakorvos a Lacerta Technologies GmbH ügyvezetője és kutatási igazgatója.
Budapesten született 1974 január 28-án. A Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1998-ban. Tudományos tevékenységét diákkörös majd PhD hallgatóként a Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézetben kezdte, majd 3 évet töltött posztdoktorként a Wake Forest Egyetem Élettani és Farmakológiai Intézetében. Az agyi vérkeringés molekuláris és sejtes terápiáinak mechanizmusait kutatta, amellyel elnyerte a Brain Research folyóirat fiatal kutatói díját. 2003-ban hazatért Magyarországra és kutatócsoportot alapított, amelynek jelenlegi kutatási témája a sejtes terápiák alkalmazása a mozgásszervek betegségeiben. 2014-ben az MTA doktora fokozatot nyerte el. Az alapkutatási eredmények hasznosítására három vállalkozást indított, 8 szabadalmi bejelentést tett és több terméket, prototípust dolgozott ki amelyek a sportártalmaktól az őssejt-terápiáig terjedő széles orvostudományi területet fedik le. 2007-2012 között a Semmelweis Innovációs Központot vezette. 2012 óta saját vállalkozása keretében folytat kutatás-fejlesztési tevékenységet. A Lacerta Technologis GmbH jelentős hazai és külföldi tőkét tudott bevonni, amely hozzájárult ahhoz hogy 2015-ben sikeresen piacra léptek egy innovatív csontimplantátummal, amely hatékonyságát több kettős-vak humán vizsgálatban is igazolta. 2011-ben Kiváló Diákköri Nevelő kitüntetést kapott. Az általa vezetett diákok elnyerték a legrangosabb hazai tudományos díjakat, így az OTDK első díját és a Pro Scientia aranyérmet. Oktatói tevékenységét PhD témavezetőként is folytatja. A Semmelweis Egyetem, illetve a Testnevelési Egyetem doktori iskoláiban van aktív programja. Kutatásai keretében eddig 68 nemzetközi folyóirat publikációja jelent meg.
A díjat a klinikai igényen alapuló orvostudományi fejlesztésért, az ötlettől a kutatáson-, gyártáson- és engedélyeztetésen át az eredmények, a termék és a technológia sikeres piaci bevezetését jelentő hagyományos innovációs lánc példa értékű felépítéséért; a BoneAlbumin technológia kifejlesztése és nemzetközi piacra való bevezetése során nyújtott alkotó közreműködéséért kapta, mely eljárással sikerült az emberi szövetekhez teljes körűen alkalmazkodó, hosszú távon tökéletesen átépülő és az elveszett csontmennyiség helyére új, az eredetivel funkcionálisan azonos szövetet létrehozni.