Díjazás éve: 2017
fizikus, a BME tanszékvezető egyetemi tanára
1967-ben született Budapesten. Általános és középiskoláit Veszprémben végezte, utóbbit a Lovassy László Gimnázium matematika tagozatán. 1993-ban szerzett fizikus diplomát az ELTE Természettudományi Karán. 1992-ben felvételt nyert az Université Paris-Sud doktori iskolájába, ahol optikai kapcsolással kapcsolatos kutatómunkát végzett. 1995-ben, PhD védését követően a BME Atomfizika Tanszékén helyezkedett el - ahol jelenleg is dolgozik, tanszékvezető egyetemi tanár beosztásban. 2014-ben holografikus adattárolás tárgyú értekezése alapján MTA Doktora címet szerzett. Koppa Pál eddigi szakmai pályafutása során elsősorban az optikai információs technológiák, a holográfia, a háromdimenziós képmegjelenítés és az optikai méréstechnika területén tevékenykedett, amelyek Gábor Dénes úttörő munkásságának is fontos mérföldkövei voltak. Tevékenységének fókuszában a kutatás mellett a tudományos eredmények alkalmazása és ipari hasznosítása áll, amelyet számos hazai és külföldi ipari együttműködése és 23 szabadalma is fémjelez. Kutatási tevékenységéért több elismerésben is részesült, pl. OTKA posztdoktori ösztöndíj, a Magyar Távközlési és Telematikai Felsőoktatásért díja, a Bolyai ösztöndíj és a BME Tudományos Diákköri Konferencia Oktatói Díja.
A díjat a holografikus adattárolás, a háromdimenziós képmegjelenítés, az optikai méréstechnika és a komplex optikai rendszerek modellezése terén végzett kutatási-fejlesztési eredményeiért, az e körben szabadalmazott találmányok létrehozásában vállalt alkotó közreműködéséért, a műegyetemi fizikus- és mérnök-képzésben nyújtott, elismerésre méltó oktatói és témavezetői munkásságáért kapta.