Díjazás éve: 2018
gépészmérnök, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem címzetes tanára
1937. április 28-án született Erdélyben, Marosvásárhelyen. A Bukaresti Műegyetem járműszakos gépészmérnöki karán 1959-ben mérnöki diplomát szerzett majd ugyanott 1970-ben doktori fokozatot. Pályáját a marosvásárhelyi „Encsel Mór” gépgyárban kezdte, ahol 1963-ban egy nitridáló harangkemence tervezése és megépítése végképp meghatározta pályáját, mert felismerte az oxigén szerepét a nitridálás folyamatában. 1971-től vezette egy kutató laboratórium megépítését és szervezését, amely 1993-tól részvénytársaságként működik (Plasmaterm Rt). A nemzetközi szakmai életbe 1968-ban kapcsolódott be. 1995-ben Teheránban a Nemzetközi Hőkezelő Szövetség (IFHTSE) elnökévé választották, majd 2016-ig a Szervezet Vezetőtanácsnak állandó tagja volt. Egyetemi tanárként szilárdságtant és anyagtudományt-hőkezelést oktatja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Az ASM ajánlására vendégprofesszorként tart elő-adásokat Indiában és Kínában, különböző egyetemeken. Mintegy 200 közleménye jelent meg 8 nyelven. Elkötelezettje az erdélyi magyar kultúra megőrzésének. Az RMDSZ egyik alapító tagja volt. Ennek színeiben 1992-2012 a Maros-vásárhelyi Önkormányzat költségvetési bizottságát vezette. A „Tudományos Munkáért” és a ”Steaua Romaniei” kitüntetések birtokosa. 2014 a Miskolci Egyetem díszdoktorrá avatta, a Bernádi György emlékplakett, Román Tudományos Akadémia „Kiválósági oklevél” tulajdonosa. A Román Tudományos Akadémia és a Magyar Mérnökakadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
A díjat a Plasmaterm cég vezetője az anyagtudomány - különösen a gáznitridálással végzett hőkezelés gyakorlatba történő alkalmazása - terén elért eredményeiért vehette át, amelyet 15, Magyarországon, Romániában, Németországban és az USA-ban bejegyzett szabadalom véd. Továbbá a hazai és a külhoni felsőoktatásban betöltött kiemelkedő oktatásszervezői és oktatói tevékenységéért, a tudományos ismeretek társadalmasításában végzett munkájáért.