Díjazás éve: 2020
állatorvos, az ELTE dékánja, ImmunoGenes Kft. és ImmunoGenes-ABS Zrt. ügyvezetője
1961-ban született Budapesten. Állatorvos-doktorként végzett az Állatorvostudományi Egyetemen 1987-ben. 2006-ig a SZIE Állatorvos-tudományi Kar Élettani és Biokémiai Tanszékén dolgozott, mialatt az Egyesült Államokbeli Iowai Egyetemen volt posztdoktor, majd rendszeresen végzett kutatásokat a Karolinska Intézetben. 1998-ban szerezte meg PhD fokozatát. 2006-tól az ELTE, TTK Immunológiai Tanszéken folytatta pályáját, 2013-ban sikerrel védte meg az MTA doktori értekezését. 2015-től az ELTE Immunológiai Tanszék vezetője lett, 2019-től az ELTE TTK dékánjaként dolgozik. Tudományos érdeklődésének középpontjában az ellenanyagok molekuláris genetikai elemzése, strukturális-funkcionális tanulmányozása, a humorális immunválasz kutatása áll. 2007-ben hatékonyabb ellenanyagfejlesztéssel kapcsolatos szabadalmaztatott eljárást fejlesztett ki, amelyet azóta cégeiben (ImmunoGenes Kft, ImmunoGenes-ABS Zrt) hasznosít. Sokrétű tevékenysége révén aktívan fejleszti a hazai gyógyszerbiotechnológiát. 2001-2016 között a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára, alelnöke és elnöke volt, 2012 évtől társ-elnöke a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaságnak, valamint tagja a European Academy of Sciences and Arts szervezetnek. Elismerések: Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, Széchenyi István Ösztöndíj, Szent István Egyetem Aranyérem, az ELTE Innovatív Kutatója, Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj, Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat).
A díjat az ellenanyagfejlesztés hatékonyabb módszerének feltalálásáért és bevezetésért, az ELTE gyógyszerbiotechnológiai mesterszakának létrehozásáért és a Biotechnológiai FIEK eredményes vezetésért, a COVID-19 megelőzésére és kezelésére szolgáló fúziós fehérje kifejlesztéséért nyerte el.