† 2005. március 07. Budapest
Díjazás éve: 1996
vegyészmérnök, a Richter Rt. kutatója
1927-ben született Budapesten. 1949-ben okleveles vegyészmérnök, 1959-ben a kémiai tudományok kandidátusa. 1949-1960 között a Műegyetem Szerves Kémia (Zemplén) tanszékén dolgozott. Azóta megszakítás nélkül gyógyszeripari kutató, illetve kutatás vezető: 1977-ig a Chinoinban, majd attól kezdve a Richter gyárban. Meghatározó szerepet töltött be több mint tíz gyógyszeralapanyag szintézisének kidolgozásában, ezekből eredeti a Sensit és a Libexin. Mintegy 70 publikációjából legalább 15 nagy nemzetközi folyóiratokban jelent meg. Szabadalmainak száma meghaladja a 150-et, ebből több mint harmincat számos országban is elfogadtak. 1989-től címzetes egyetemi tanár. 1992-ben Zemplén-fődíjjal tüntették ki. A Kiváló Feltaláló arany fokozatot négy alkalommal kapta meg.
A díjat a magyar gyógyszerkutatásban tanusított kiemelkedő kreativitásáért, a gyógyhatású vegyületek szerkezetének elemzésében, a szerkezet-hatás összefüggések feltárásában, a szerzett ismeretek felhasználásában, több mint 140 szabadalom kidolgozásában nyújtott alkotó tevékenységéért kapta.