Díjazás éve: 2001
vegyészmérnök, kutató, feltaláló, kandidátus, 2006-ig a ComGenex Kutató és Fejlesztő Rt. elnök-vezérigazgatója
Budapesten született 1942-ben. A Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnöki, a SZÁMALK-nál rendszerszervezői diplomát szerzett. A biológiai tudományok kandidátusa (1983), vendégprofesszor a Floridai Egyetemen Gainesvilleben (1986-1990), az osztrák UMIT Egyetemen Innsbruckban (2007-2010), jelenleg associate professor a Floridai Nemzetközi Egyetemen Miamiban. 1974-ben egy akkoriban világszerte elterjedt számítógépes gyógyszerhatóanyag-tervezési módszert dolgozott ki, 1986-ban elsőként jelentkezett gyógyszermetabolitok előrebecslésére szolgáló módszerrel és azt megvalósító mesterséges intelligenciaprogrammal, amelyet ma is széles körben használnak világszerte. A 90-es évek elején Európában elsőként alkotott meg folyadékfázisú kombinatorikus szintetikus kémiai technológiát, amelyet az általa alapított ComGenex Rt, Európa első és 2001-ben legnagyobb kombinatorikus kémiai cége valósított meg. A chicagoi R&D 100-as „Műszaki Oszkár” Díj (2005), az Ipari Innovációs Díj (2006) és a Magyar Szabadalmi Hivatal Millenniumi Díját (2009) elnyert ThalesNano Zrt alapítója, elnök-vezérigazgatója. Két gyógyszerkutatással foglalkozó nemzetközi társaság kezdeményezője, alapítója és tisztségviselője az USA-ban, kezdeményezője és 28 évig társszerkesztője a hatóanyag-tervezés első nemzetközi lapjának Németországban, az Amerikai Kémiai Társaság Magyar Szekciójának elnöke (2006-2009), a magyar és nemzetközi áramlásos kémiai tudományos társaságok alapítója, számos szabadalom, közel 130 tudományos publikáció, könyvfejezet és könyv szerzője.MTA kutatási díj (1978), a New York-i Magyar Kereskedelmi Kamara Kiváló Vállalkozói díj (1995) díjazottja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári Tagozat érdemrend kitüntettje (2010)„
A díjat a gyógyszerek szerkezet-hatás viszonyainak kutatásában elért eredményeiért, a predikciós szoftverek és kémiai szakértői rendszerek fejlesztésében, a kombinatorikus kémiai módszerek alkalmazásában és továbbfejlesztésében kifejtett tevékenységéért, nemzetközi hírű magyar biotechnológiai cég létrehozásában és sikeres működtetésében vállalt szerepéért nyerte el.