Díjazás éve: 2023
vegyészmérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzor emeritusa
Budapesten született 1940-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1963-ban szerzett vegyészmérnöki oklevelet. Egyetemi docensként a ”Biológiai ismeretek” tantárgy előadója a gyógyszeripari szakirány hallgatóinak, 1985-ban egyetemi tanári kinevezést kapott a „Biotechnológia” tantárgy oktatására. 1982 és 2000 között a Központi Élelmiszer-ipari Kutató Intézet vezetője: létrehozta a Biotechnológiai Főosztályt és a lipid (zsírkémiai) laboratóriumot. Kutatási eredményeit 204 folyóirat cikkben tette közzé, melyekre 720 hivatkozást kapott. Az intézetet szervező és vezető tevékenysége számos területen hozott újításokat, melyet 50 megadott szabadalom jelez. A Széchenyi professzori ösztöndíj elnyerésével megalapozta és beindította a „Környezeti biotechnológia” tantárgy oktatását a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, melynek Honoris Causa doktora. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal létrehozásával nemzetközi szinten elismert alkotó-szervező munkát végzett. A tudományos közéletben a Magyar Élelmezés-ipari Tudományos Egyesület (MÉTE) örökös elnöke, a Nemzetközi Élelmiszer-tudományi és Technológiai Unió (IUFoST) elnöke, akadémiájának alapító tagja. UNIDO, FAO és WHO szakértőként fontos feladatokat vállalt és oldott meg. Jelenleg a Magyar Agrár- és Élet-tudományi Egyetem professzor emeritusa, az MTA Élelmiszer-tudományi Bizottság tagja.
A díjat a magyar agrár- és élettudomány területén kidolgozott és szabadalommal védett eljárásaiért, az élelmiszer-biztonság, a biotechnológia és a környezetgazdálkodás felsőfokú tananyagainak összeállításáért, azok hazai felsőoktatási intézményekben való hatékony bevezetéséért, továbbá hazánk nemzetközi szakmai szervezetekben való eredményes képviseletéért kapta.