Díjazás éve: 2021
habilitált egyetemi docens, kardiológus és radiológus szakorvos, az Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója, a Radiológiai Tanszék vezetője, az MTA doktora, az MTA-SE Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoport vezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának, valamint az Európai Kardiovaszkuláris Képalkotó Társaság alelnöke.
Révkomáromban, Szlovákiában született 1978-ban. A Semmelweis Egyetemen summa cum laude eredménnyel 2006-ban szerzett általános orvosi diplomát. Egyetemi tanulmányait követően az Egyesült Államokban, Bostonban végzett kutatómunkát. A Harvard Egyetem Népegészségügyi Karán 2012-ban szerzett mesterfokozatú diplomát (Master of Public Health). 2013-ban, majd 2019-ben ismételten elnyerte az MTA „Lendület” programjának támogatását. Tudományos munkája elsősorban transzlációs jellegű klinikai kutatás. Kutatócsoportja a koszorúér-betegség modern képalkotó eljárásokkal történő jellemzésével, egyénre szabott szív- és érrendszeri kockázatbecsléssel, valamint gépi tanulásra épülő képi diagnosztikai alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. Tudományos eredményeiről több mint 190 angol nyelvű közleményben számolt be, amelyek összesített impakt faktora meghaladja a 800-at, közleményeit több mint 8000 alkalommal idézték.
A díjat a Harvard Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen elért jelentős kutatási eredményeiért, a MR-alapú akut stroke diagnosztika területén bevezetett nemzetközi szinten is elismert számos, - többek között a diagnosztikus eljárások pontosabbá tétele érdekében bevezetett kardiológiai és radiológiai innovatív módszerek bevezetéséért a képalkotás és a kockázatbecslés területén végzett - újításáért nyerte el.