Díjazás éve: 2020
okleveles kulturális antropológus, a Gábor Dénes-díjasok Klubjának titkára
1974. május 26-án, Keszthelyen született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte oklevelét, alkalmazott antropológia szakirányon. Társadalomtudományi ismereteit a Miskolci Egyetemen is bővítette, továbbá részt vett a CEU Bibó István Szabadegyetemének, a „cigány problémától” a roma emancipációig-című kurzusán. 2007 decembere óta a Gábor Dénes-díjasok Klubjának titkára, ahol ellátja a klub operatív feladatait, javaslatot tesz, aktívan segíti az elnök és a vezetőség munkáját. Közreműködik az elnökségi üléseken, képviseli a klubot külső rendezvényeken, szoros kapcsolatot tart a díjjal kitüntetett szakemberekkel és a díjat alapító Novofer Alapítvánnyal. Meghatározó szerepet játszik a klub eredményes és hatékony működésében. 2009-2010-ben jelen volt, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségég által létrehozott Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program indulásánál, mint szervezési és képzési koordinátor. Kulcsszerepe volt a hátrányos helyzetű gyermekek tantermi integrációját segítő országos módszer, a Komplex Instrukciós Program (KIP) hazai elterjesztésében, illetve öt évig látta el a Gábor Dénes-díjasok Klubja által elindított program-disszemináció projektvezetői feladatait. A projekt eredményeit szakfolyóiratban publikálta. A programot jelenleg több, mint száz intézmény alkalmazza, köztük közel húsz középiskola, 21 000 tanuló és 1800 pedagógus.
Az elismerést Gábor Dénes szellemi örökségének ápolásában betöltött szerepéért, a Gábor Dénes-díjasok Klubjának titkáraként végzett közel másfél évtizedes odaadó szervező tevékenységéért, ennek kapcsán a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség által létrehozott Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program szervezésében betöltött szerepéért, valamint a Gábor Dénes-díjasok Klubja keretében a hátrányos helyzetű gyermekek tantermi integrációját segítő országos módszer, a Komplex Instrukciós Program (KIP) hazai elterjesztésében végzett kulcsszerepéért nyerte el.