Díjazás éve: 2001
fizikus, feltaláló, a fizikai tudomány doktora, , a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára
Szolnokon született 1955-ben. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett fizikus diplomát. A fizikai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területe: a kvantumelektronika, ill. a nagy intenzitásoknál lejátszódó lézer-anyag kölcsönhatás, ezen belül elsősorban a nagyteljesítményű ultrarövid impulzusokat generáló excimer lézerrendszerek vizsgálata és fejlesztése. Alapkutatási és innovációs tevékenységének eredményeképpen nagy intenzitású femtoszekundumos excimer lézerrendszert dolgozott ki, amely a gyakorlatban ipari termékké vált, és amelyet a világ számos (~20) rangos laboratóriumában alkalmaznak. Az általa létrehozott és az SZTE Kísérleti Fizikai Tanszékén működő modern – „használó központú” - lézerlaboratórium nemcsak helyi, hanem hazai és nemzetközi szinten is segíti a lézerkutatásokat. Magas szintű alapkutatási eredményeit és aktív innovációs tevékenységét a 205 tudományos közlemény, az azokra érkezett több mint 1300 független hivatkozás és 18 szabadalom is fémjelzi. Díjak, elismerések: 1981: „Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem” 1998: „Régió kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó kutatója” 1997-2001 Széchenyi Professzori Ösztöndíj 2000 – ELFT Selényi Pál-díj 2001 – Gábor Dénes-díj 2002 – A Kínai Atomenergia Kutatóintézet honorary professzora 2006 – Szent-Györgyi Albert-díj Neves nemzetközi konferenciákon (~30) szerepelt, mint meghívott előadó. Aktív szakmai-közéleti tevékenységet fejt ki a Szegedi Tudományegyetemen, az MTA különböző bizottságaiban és az ELFT-ben.
A díjat a korszerű és magas szintű alapkutatási eredmények gyakorlati hasznosítása, a nemzetközi szinvonalú lézerrendszerek kifejlesztése terén elért eredményeiért, 18 szabadalom kidolgozásában való alkotó közreműködéséért, a hatékony kutatási-fejlesztési munkavégzést biztosító infrastrukturális háttér megteremtéséért, továbbá a fiatal szakemberek tudományos tevékenységének irányításában vállalt áldozatos munkájáért nyerte el.