Díjazás éve: 2003
fizikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézet kutató professzora
Debrecenben született 1939-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett fizikusi diplomát 1962-ben. A biológiai tudományok doktora, az MTA levelező tagja, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, az MTA SzBK Enzimológiai Intézet kutató professzora. Kutatási területe: szerkezeti biokémia és molekuláris immunológia. Az enzimműködés molekulaszerkezeti alapjainak feltárása és a komplement rendszer aktiválási mechanizmusának megismerése terén ért el jelentős eredményeket. Több mint 150 tudományos dolgozata jelent meg, lektorált, nemzetközi szakfolyóiratokban. Két könyv és több könyvfejezet szerzője. Alapkutatási tevékenységeivel kapcsolatban számos, a gyakorlatban is hasznosított módszertani fejlesztést hajtott végre. A MOM által évtizedeken át, az egész világba exportált analitikai ultracentrifuga kifejlesztője, több szabadalom társszerzője. Kutatási eredményeinek gyakorlati alkalmazását biotechnológiai „high-tech” vállalkozások indítása és ezek sikere jelenti. Az ELTE biofizika professzora, a PPKE Információs Technológiai Karának egyetemi tanára, az oxfordi Exeter College és a Kaliforniai Egyetem (UCLA) Kémiai és Biokémiai Fakultásának tagja. A Debreceni Egyetem társadalmi tanácsának elnöke, a Richter Gedeon Rt. Kutatási Tanács és a Magyar Akkreditációs Bizottság tagja. A Magyar Biofizikai Társaság alelnöke. A tudományos és műszaki közéletben is aktív szerepet vállal: 1999-2002-i az OMFB tagja, 2002-2004 technológiapolitikai tanácsadó a Miniszterelnöki Hivatalban, az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ egyik alapítója, a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság társelnöke, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, a Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A díjat a fizikai szemléletű szerkezeti biokémiai kutatások megteremtésében, a módszertani eszköztár kialakításában, az enzimműködés szabályozásának kutatásában, a molekuláris immunológia területén a komplement rendszer aktivitási mechanizmusának megismerésében, az analitikai ultracentrifuga kifejlesztésében, tudományos eredményeinek biotechnológiai alkalmazásában elért eredményeiért, valamint a Magyar Innovációs Szövetségben végzett tudomány szervező és tehetség gondozó munkásságáért kapta.