† 2016. 01.17. Budapest
Díjazás éve: 2011
Vegyészmérnök, 1950-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Kandidátusi címét 1956-ban nyerte el “Opiánsavból kiinduló szintézisek” című disszertációja alapján.
Az értékes biológiai tulajdonságokkal rendelkező természetes szerves anyagok szerkezet-felderítése és szintézise során elért eredményeiért, nevezetesen az anyarozs ergot alkalodjai, a női emlőrák ellen leginkább alkalmazott taxol, a Cavinton szintézise és nagyipari szintézisének kidolgozása terén született találmányok kidolgozásában való alkotó közreműködéséért, a szervezetünkben fontos szerepet játszó prosztanoidok valamint a környezetbarát növényvédőszerek csoportjába tartozó rovarhormonok (feromonok) kémiájának tanulmányozása során elért eredményeiért, az iparjogvédelmi tudatosságot reprezentáló 232 megadott ipari szabadalomban való részvételéért, imponálóan magas számú és színvonalú publikációs tevékenységéért, a magyar tudományos kutatási eredmények nemzetközi ismertségét és tekintélyét egyaránt növelő életművéért. Salgótarjánban született 1928. január 04-én. 1946-ban érettségizett Budapesten a Szt. Imre főgimnáziumban, majd ugyanaz év őszén beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol vegyészmérnöki diplomáját 1950-ben szerezte meg, kitűnő minősítéssel. 1950 augusztus 1 óta dolgozik ugyanezen az egyetem Zemplén Géza, majd Beke Dénes irányítása mellett. Kandidátusi címét 1956-ban nyerte el „ Opiánsavból kiinduló szintézisek” c. disszertációja alapján. Oktatási tevékenységéhez kapcsolódóan írta meg könyvét „Elméleti Szerves Kémia” címen, amely könyv öt kiadást ért meg. Beke Dénes halála után vette át a tanszéken folyó alkaloidkémiai kutatások irányítását. 1965-ben. „Ipekakuana alkaloidok szintézise” c. értekezésének megvédésével nyerte el a kémiai tudományok doktora címet. 1967-ben egyetemi tanárrá nevezték ki a BME-n. 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1982-ben rendes tagjává választotta. 1970-től hat évig volt az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnökhelyettese. 975-ben Állami Díj-ban, 1993-ban Szent-Györgyi Albert Díj-ban, 1999-ben Széchenyi Díj-ban, 2001-ben Richter Gedeon kitüntetésben, 2003-ban Tudományért Nagydíjban részesült. Számos országban végzett kutatómunkát, amelyek közül 1965-66 ban a New-York -i Állami Egyetemen nyújtott tevékenysége emelkedik ki eredményességében. Ennek során öt közleménye született amerikai lapokban. A magyar gyógyszeriparral való kapcsolatai eredményeként született meg a Cavinton és a Fluconazol termékek totálszintézise. A Cavinton forgalma - az eredeti magyar készítmények között egyedülállóan - meghaladta a mai napig az egy milliárd dollárt. A Chinoin gyárban a prosztanoidok szintézise ma már több mint száz embert foglalkoztat. Elnyerte a japán Kametani díjat a szintétikus munkáiért és a japán-magyar tudományos kapcsolatok ápolásáért.