Díjazás éve: 2013
Fizikus, a Semilab Zrt. vezérigazgatója.
1957-ben született Békéscsabán. 1982-ben az ELTE Természettudományi Karán fizikus diplomát, majd 1990-ben egyetemi doktori címet szerzett. Pályafutását az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézetében kezdte a félvezető-fizikai osztályon, 1988-89-ben vendégkutató volt az erlangeni Fraunhofer Intézetben. A Semilab Zrt. egyik alapító tagja. A cég fejlesztői tevékenységét annak alakulásától, 1990-től irányítja, kezdetben tudományos osztályvezetőként, majd tudományos igazgatóként, 1995-től vezérigazgatóként. Vezetése alatt a cég a világ legnagyobb napelemipari, valamint az 5. legnagyobb félvezetőipari mérőberendezés gyártó vállalkozásává vált. 2002-től a Semilab Zrt. több félvezető,- és napelemipari céget felvásárolt, amelyek technológiáját sikeresen integrálta a cég portfóliójába. Cége elnyerte az OMFB Innovációs Különdíját (1992, 1993), az Oktatási Minisztérium Innovációs Díját (2000) és az NKTH Innovációs Díját (2005). 35 szakmai közlemény szerzője 257 független hivatkozással, továbbá 3 nemzetközi szabadalommal rendelkezik. Elismerések: MTA Ifjúsági Díj (1988), MTA Fizikai Díj (2011), SEMI (félvezető, ipari berendezés,- és anyaggyártók szövetsége) Európai Díj (2011).
A díjat a félvezető- és napelemiparban alkalmazott, elektromos és optikai elveket egyaránt felhasználó anyagvizsgáló és folyamat-ellenőrző berendezések fejlesztésében nyújtott közreműködésért kapta; az ágazat új technológiáinak hazai meghonosításáért; továbbá sikeres vezetői tevékenységéért, amelynek eredményeképp a cég a recesszióban is stabil eredményt és komoly műszaki fejlesztéseket tudott felmutatni, és a világ félvezető-méréstechnikai iparában az 5. legnagyobb szereplővé vált.