Díjazás éve: 2015
Villamosmérnök, a BME Villamos Energetika Tanszék professor emeritusa.
Siklóson született 1938-ban. 1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett, azt követően a Villamos Művek Tanszék oktatója, tanszékvezető 2003-ig. 1991-től az MTA műszaki tudományok doktora. Oktatási tevékenysége kapcsán kiemelkedő szerepe volt a villamosenergia-átvitelhez kapcsolódó tárgyak kidolgozásában, folyamatos korszerűzésében és azok előadásában. Az ipari kutatási tevékenysége során behatóan foglalkozott a kábelvonalak méretezési kérdéseivel, amelynek eredményeit két, társszerzőkét írt szakkönyvben adta közre (1982 és 1985). A hazai autótranszformátoros (2×25 kV-os) vasúti táplálás rendszer egyik kidolgozója és konzultánsként közreműködött ennek a rendszernek a svéd és norvégiai bevezetésében. Fő kutatási területe a villamos hálózatok, és a távközlő összeköttetések elektromágneses összeférhetősége (EMC). Ehhez kapcsolódóan a részt vesz és különböző tisztségeket töltött be a CIGRE EMC kérdésekkel foglalkozó, valamint a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) elektromágneses környezeti hatások elleni védelemmel foglalkozó bizottságaiban. Elnöke a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) „Okos hálózatok és okos mérés” munkabizottságának. Kitüntetések: HTI: “Ezüst érem”, PKI: „Békési díj”, MMK: „Zielinski Szilárd-díj”, „Siemens Kutatói Díj”, BME: „József Nádor Emlékérem”, MAVIR: „Emlékérem”, MSZT: „Szabványosításért emlékérem”, „Szent-Györgyi Albert díj„, MEE: “Déri díj” és „Elektrotechnikai Nagydíj”.
A díjat a Budapesti Műszaki Egyetemen több mint öt évtizede folytatott áldozatos felsőoktatási és kutatási tevékenységéért, a nagyfeszültségű kábelvonalak létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatos új kérdések megválaszolása, a különleges villamos nagyvasúti táplálási rendszerek kidolgozása és modellezése, valamint a villamosenergia-rendszerek és az információs és kommunikációs technológiák összekacsolódása miatt egyre nagyobb jelentőségű elektromágneses összeférhetőség (EMC) terén elért eredményeiért, a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben vállalt szakértői munkájáért, a magyar szaktudás nemzetközi hírnevének öregbítéséért nyerte el.