Díjazás éve: 2015
Agrármérnök, a Gabonakutató Közhasznú Kft. (Szeged) kutató-professzora és tudományos tanácsadója.
Deutsch-Krone-ban született 1945-ben. A Keszthelyi Agártudományi Főiskolán szerzett diplomát 1967-ben. Egyetemi doktori cím (1971, Gödöllő.) Mg. tud. kandidátusa (1979), mg. tud doktora (1989), majd az MTA levelező (2007), és rendes tagjává (2013) választották. Munkásságának gerincét a gabonafélék betegségellenállóság kutatásának szentelte, ezen belül a toxintermelő gombabetegségek álltak a kutatás középpontjában már 1970 óta. 1972-től a Gabonakutató (Szeged) munkatársa. Számos új felismerésre jutott, tisztázta, hogy a toxinprobléma elsősorban rezisztenciaprobléma, ezért alapvető a növénynemesítés illetősége. Kiváló ellenállóságú búzatörzseket állított elő, és ma már számos közepesen ellenálló szegedi fajta van a köztermesztésben a korábbinál lényegesen kisebb toxin kockázattal. A szegedi kutatóintézet ma a világ egyik vezető laboratóriuma. Nemcsak nemesítési, de toxikológiai, analitikai és élelmiszerbiztonság területén is úttörő munkát végzett. Tudományos közleményeinek száma (MTMT) 226, öt könyvet szerkesztett, 27 könyvfejezetet jegyez. Hirsch index 29, független hivatkozás:2863, 31 szabadalomban társfeltaláló, további elismert fajták oltalom nélkül. Vendégprofesszori meghívás: USA-ban, Kanada, Kína és Brazília. A Szegedi és Szent István egyetemen egyetemi tanár és oktató. Az MTA Akadémiai Díj (1992), MTA Arany János kuratóriumi díj (2001), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2005), Baross László emlékérem (2009), Fleischmann Rudolf díj (2012), Pro Scientia (2013) kitüntetések tulajdonosa.
A díjat a hazai növénynemesítés, ezen belül a rezisztencia nemesítés valamint a mikotoxin kutatás során elért és nemzetközi szinten is elismert, több mint négy évtizeden átívelő munkásságáért, a növénykórtani és a növénygenetikai kutatási eredményei gyakorlatba való átültetéséért; a növényvédelem szempontjából kiemelkedően fontos permetezési technológiák kialakításáért kapta, mellyel jelentősen csökkenthető a hazai és általában Európa népessége élelmezése szempontjából meghatározó jelentőségű búza termés mikotoxin szennyezettsége.