Díjazás éve: 2016
gépészmérnök a TRIGON Electronica Kft. ügyvezetője
1950-ben született a Nógrád megyei Piliny községben. 1976-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, majd 1978-ban doktori fokozatot. 1993-ban megalapította a TRIGON Kft-t, amelyet ma is vezet. Vállalata kétszer kapott Innovációs Díjat (2006, 2011) és megkapta a Régió leginnovatívabb fejlesztéséért járó különdíjat. 2011-től a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense, 2012-től a Magyar Mérnökakadémia tagja. 2014-ben egyik létrehozója és vezetője az Magyar Gépjárműipari Innovációs Konzorciumnak. 2016 februárjától a Miskolci Egyetem Konzisztóriumának tagja. Bejelentett találmányainak száma meghaladja a 30-at. Kutatási területe: hajtásvezérlési rendszerek, alternatív járműhajtások. K+F eredményeit számos szakmai konferencián előadta, egyetemi előadásaiban ismertette, szakmai lapokban publikált. 2013-ban az „Életutak” c. sorozatban életéről és munkásságáról könyv jelent meg. 2014 augusztusában szülőfalujának díszpolgárává választották. Számos díjat, elismerést kapott. Pro Urbe díj (2006), Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki Kar Emlékérme (2007), Príma díj - Tudomány, oktatás kategória (2008). 2015-ben a Terplán Family Fondation (USA) Terplán Zénó díjban részesítette. 2016-ban megkapta a Magyar Gazdaságért Díjat, és a Szent-Györgyi Albert díjat.
A díjat a gépjármű hajtásvezérlési rendszerek, az alternatív járműhajtások, illetve a járműkomponensek vizsgálati technológiáinak és tesztberendezéseinek fejlesztése terén elért, hazai és nemzetközi szinten elismert alkotó tevékenységéért, melyeket három önállóan és 27 társszerzőként elnyert szabadalom is fémjelez, s melyeket a hazai KKV szektor eredményesen hasznosít; továbbá az innovációs folyamatok megismertetésében, elterjesztésében, az egyetemi hallgatók gyakorlatorientált képzésében vállalt munkásságáért, a szakmai szervezetekben betöltött szerepéért vehette át.