A klubest fő előadója Bőgel György a CEU Business School professzora volt. Az általa felvetett téma részletesebb megvilágítását két társelőadó mélyítette el: Blaskó Gábor a Servier Magyarország igazgatója és Ürge László az Innovációs Szövetség alelnöke, a ThalesNano Zrt. igazgatóságának tagja.
A kiindulási pontról, az alapgondolatról így írt Bőgel György a klubest előzetesében: „Mi az oka annak, hogy a „menetrendszerű” gazdasági válságok után egyre nehezebben áll vissza a munkanélküliség mutatója a korábbi szintre? Miért növekszik a távolság a gazdagok és a szegények között a világ sok országában? Képesek vagyunk pótolni a megszűnő szakmákat, foglalkozásokat, munkahelyeket? Új gazdasági és társadalmi modellek vannak kialakulóban? Hogyan függenek össze ezek a jelenségek és problémák a technológiai fejlődéssel és az innovációval? Számos előnye van annak, ha egy országban olajozottan működik az innováció gépezete: új termékek és szolgáltatások születnek, versenyképes, hasznot hozó, adót fizető, munkalehetőségeket biztosító vállalkozások alakulnak, könnyebb, kényelmesebb lesz az életünk, meghosszabbodik a várható élettartam, és így tovább. Az innovációnak azonban van sötét oldala is: a neves osztrák közgazdász, Schumpeter kifejezésével élve az innováció „kreatív rombolás”: valami új keletkezik, miközben valami más elpusztul, háttérbe szorul, elvész, kimegy a divatból. Az újdonságokat a társdalomnak meg kell emésztenie, alkalmazkodnia kell azokhoz. Ez nem megy mindig könnyen, ezért az újdonságok megjelenése feszültségeket kelt, problémákat gerjeszt, amelyeket kezelni kell valahogy, különben elmérgesednek, különösen akkor, ha az innováció felgyorsul, emésztésre, alkalmazkodásra nincs elég idő. Feltételezhetjük, hogy korunk néhány égető társadalmi problémája összefüggésben áll a technikai innovációval. A beszélgetés bevezető előadásának célja, hogy a tévedés jogát fenntartva, az összefüggéseket inkább hipotézisekként kezelve néhány ilyenre rámutasson, az elmondottakat példákkal is illusztrálva.”
Előadásában Bőgel professzor tárgyalta a világ néhány nagy kihívását, az állandósuló munkanélküliség problémáját és főbb okait: az informatikai forradalmat, a munkaerő kihelyezést, a robotok elterjedését, a képzett és képzetlen munkaerő közötti feszültséget. Említette a tőke és munka között fokozódó feszültséget, a csökkenő hozadék problémáját. Végül felvetett néhány megoldásnak tűnő lehetőséget, mindjárt melléjük helyezve a kontra indikációt is. (A prezentáció fóliái megtalálhatók itt.)
Blaskó Gábor “Gondolatok –Gábor Dénes után – a társadalmi fejlődés néhány kérdéséről” c. hozzászólásának középpontjában a munkanélküliség problámája állt. Főbb mondanivalója a munkanélküliség személyiségromboló, társadalmilag veszélyes tendenciái kezelésének, esetleges megolddási lehetőségeinek problémaköre állt. Fontos társadalmi folyamatok vezethetők le abból a tényből, hogy az emberiség technikai fejlődése az elmúlt ötven évben rendkívüli méreteket öltött, mind sebessége, mind tartalma vonatkozásában, ugyanakkor a társadalmi fejlődés, elsősorban a társadalmi tudat fejlődése ezt a gyors és intenzív folyamatot nem tudta követni. A következő ötven év feladata a társadalmi szolidaritás megerősítése, mely kordában képes tartani a technikai fejlődést, és azt a fenntartható fejlődés irányába viszi, miközben a társadalom különböző rétegei nagyobb szolidaritást mutatnak fel egymás iránt a munkához való hozzájutás és a természeti erőforrások igazságosabb elosztása vonatkozásában.
Ürge László az innováció fontosságát taglalta, hitet téve annak fontossága mellett. Mint mondta, nehéz kérdés, hogy az innováció munkahelyeket teremt-e vagy szüntet meg, hiszen inkább arról van szó, hogy átrajzolódik a munkahelyek térképe, például “az outsourcing felgyorsulása komoly munkahelyi átrendeződést eredményez”. Nagy különbség van Amerika és Magyarország közt ebből a szempontból is, példaként említi, hogy Amerikában nem lehet elnökválasztást nyerni innovációs program nélkül. Nálunk pont fordítva van, de az EU változtatott ezen, így többet költhetünk kutatás-fejlesztésre. Hangsúlyozza az oktatás fontosságát, “mindenképpen be kell fektetni a képzésbe”, például a Servier gyógyszerkémiai kutatóintézet a 2000-es évek elején azért választotta Magyarországot, mert itt híres gyógyszerkutató és -fejlesztő szakemberek vannak. A társadalmi feszültségek ellenére, azt gondolja, hogy az innováció fontos, Amerikában “a gazdaság jobban megbecsüli a technológiai erőt”, nekünk is erre lenne szükségünk, hogy “sok, az innovációból meggazdagodott ember” legyen az országban.
Az előadásokat beszélgetés követte. A beszélgetés során felmerült, hogy előttünk tornyosuló feladat az, hogy az információs társadalomban megtaláljuk az ember helyét, „szerepét”, hogy a megatrendek a megélt tapasztalatok szerint különböző módon érvényesülnek az egyes világtájakon, hogy kutatni kellene az emberi együttélés és konfliktuskezelés eddigieknél hatékonyabb eszközeit, hogy ezekhez az eszközökhöz ma már rendelkezésre állnak pl. a mesterséges intelligencia, vagy a három dimenziós nyomtatás megoldásai. Sokan hangoztatták a mindenáron történő gazdasági növekedés helyett az emberi jól-lét hangsúlyozását, illetve az emberi méltóság kérdését, összekapcsolva a beteg sejttársulások analógiájával. A felvetett témák folytatásaként felvetődött egy „Technológia és Társadalom” témájú megbeszélés sorozat lehetősége.
Elsőként Peták István kért szót. Elmondta, hogy az ő vállalkozásában, ahol 10-15 – leginkább diplomás – ember dolgozik és molekuláris diagnosztikával foglalkoznak, nap mint nap szóba kerül az, hogy hogyan lehetne optimalizálni a rutinfeladatokat, hogyan lehetne ezeket automatikussá tenni. Például ne az orvosoknak kelljen pipettázniuk, ezt egy robot tökéletesen meg tudná csinálni, míg az így felszabaduló időben a szakemberek másra tudnák használni az agyukat, nevezetesen innovációra. Szerinte minél több embernek kellene részt vennie az innovációban és az egészségügyben lenne is erre igény. Mint mondta “a fűtés kérdését már megoldottuk, de még mindig meghalunk daganatos betegségekben”. A kérdés az, hogy melyek azok a területek, részterületek, ahol nem tudják a robotok kiváltani az embereket. Végül visszautalt a Bőgel György előadásában elhangzottakra, miszerint szakemberekre van szükség, a képzettebbek keresnek jobban és ők tudnak nagyobb értéket hozzáadni a társadalom életéhez.
Bőgel György reflektált Blaskó Gábor gondolatára a mezőgazdaság háttérbe szorulásáról. Igaz, hogy megszűnt egy foglalkoztató ág, de cserébe több termelői iparág indult be (autógyártás, mosógépgyártás etc.). A nőket is be lehetett vonni. Most ilyet változást nem lehet tapasztalni. Sok olyan innováció van, ami nem termel pénzt. Példának a facebook-ot és a twitter-t említette. “Innováció van. Munkahely nincs.”
Harsányi Gábor hangsúlyozta, hogy az innováció hatásaként a technológia robotizálása nem mostani folyamat, már elkezdődött a 80-as 90-es években. Viszont az innováció mai „termékeit” (pl. az autóiparban és az elektronikai iparban) már csak az automatákkal lehet gyártani, emberi kéz nem képes rá – vagyis a folyamat nem döntés kérdése, visszafordíthatatlan. Véleménye szerint eddig háborúk kellettek ahhoz, hogy a mókuskerékből kiszállhassunk, de „világégések” nélkül kellene megoldásokat keresni a következő időszakban. Ugyanazok az emberek másképp gondolkoznak részvényesként, munkavállalóként, illetve vásárlóként. A mókuskerék forgásának spontán folyamatait mindenképpen nagyobb társadalmi kontrollal kellene megfogni, hogy megoldásokat találjunk.
Ezután Darvas Ferenc mondta el gondolatait, három témakört érintve. Bőgel György lényegi kérdésére reflektálva (miért talál egyre nehezebben vissza a világ az egyensúlyba a válságok után) kifejtette, hogy ennek lehetséges oka az, hogy a világ gyorsan növekvő komplexitására egyre nehezebb megfelelő minőségű választ találni. A válaszadást biztosító eszközök tárában fontos szerepet játszhat a mesterséges intelligencia néhány alkalmazása, mint erre a komplex, nemzeti szintű stratégiai problémákon dolgozó teamek munkáját támogató “Eidos” rendszer is egy példa. A rendszert egyébként legújabban sikerrel alkalmazták a gyógyszeriparban is. A ‘mókuskerékből kiszállás’ témájában, reagálva az előző hozzászólóhoz, említette, hogy a kérdésre az egyik lehetséges válasz a többlettermelés felhalmozása a nem termelő szektorokban, a hadiipari termelés mint felhalmozási terület (Keynes) azonban háborúkhoz vezetett a huszadik században. De a legnagyobb baj talán mégis az, hogy hiányozni látszanak a “nagy, közösségi célkitűzések”. Idézett a Technolgy Review egy korábbi számából, az egyik utolsó élő holdraszállt űrhajós mondta: “Marsutazást ígértetek és a facebook-ot kaptuk.” (“You promised me Mars colonies. Instead, I got facebook.” Buzz Aldrin. Végül az Economist előző heti számából idézett egy jó példát, sikeresnek ígérkező kísérletet a Bögel-kérdések megoldására, mégpedig a skandináv országok példáját. Az Economist cikke arról számol be, hogy a képzett, értelmes, autonóm csoportokból összeálló sknadináv társadalmakban a GDP növekszik, az adózás csökken.
Dömölki Bálint elmondta, hogy a technológia fejlődése így vagy úgy mindenképpen hat a társadalomra, javasolta, hogy próbáljuk megfontolni, hogyan lehet továbbgondolni ezt a kérdést. Blaskó Gábor korábban azt mondta, hogy az államnak kellene működtetnie nagy szociális szolgáltatásokat, mivel az sok munkahelyet teremtene. Dömölki Bálint erre reagálva azt mondta, hogy ijesztő számára az a gondolat, hogy ezt az állam csinálja, ami legalább annyira alkalmatlan erre, mint a profit-orientált cégek. Két fontos újdonságot említett, a “big data” jelenséget (Utalt Bőgel Györgynek a Typotex Kiadónál nemrégiben megjelent könyvére amelyben a témáról írott tanulmány – egyéb a témához kapcsolódó írással együtt – szerepel. A tanulmányok legálisan letölthetőek itt illetve a 3D nyomtatást. Eddig a gyártáshoz a cégek megkeresték azt a helyet a világban, ahol a legolcsóbban el lehet készíteni az adott terméket, de ha a 3D nyomtatás továbbfejlődik, akkor “az ember által használt termékek nagy részét otthon is elő lehet majd állítani, ez egy olyan innováció, aminek a hatásával a jelenlévő fiatalok még találkozhatnak”.
Álló Géza folytatta ezt a gondolatmenetet, elmondta, hogy neki hiányzik, hogy nem esik szó az embereknek arról a 60%-ról, akik sem az “értékteremtő képességgel” rendelkező 15% -ba, sem abba a 15%-ba nem tartoznak, akik nem fognak tudni soha munkát végezni. Ha ezzel a 60%-kal nem foglalkozunk, “felrobban” minden.
Gyulai József a túlnépesedés problémáját említette és az ökológiai lábnyom kérdését. Drozdy Győzőt idézte, aki szerint egy megoldás lehetséges, ha minden termelés és fogyasztás zárt rendszerben történne.
Ezután Vámos Tibor egy két héttel korábban megjelent cikkére hivatkozva beszél arról, hogy nem új az a jelenség, hogy az emberiségnek megváltozik a szerepe. Az ipari forradalom után a termelés folyamatában megváltozott az ember szerepe, hiszen kilépett a termelésből és “mellé” állt, de az ember képes erre, hogy új szerepeket vegyen fel. Így az alapkérdés a következő: Mi az ember szerepe az információs társadalomban?
Gyarmati Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az előadásban szereplő amerikai példák teljesen más jellegűek, mint amelyekkel Magyarországon kell szembenézni. A jövedelmek közti nagy különbségek eltörlésére kellene törekedni. Beszélt a túltelített piacról, arról, hogy hogyan lehetne ezt szabályozni és miért nem lehet fenntartani bizonyos állapotokat.
Talyigás Judit leginkább az elembertelenedés veszélyéről beszélt, annak fontosságáról, hogy meg kell vizsgálni, melyek azok a területek, ahol valóban ki lehet váltani az embert és melyek azok, ahol nem. Az orvostudomány esetében említi meg, hogy mindig eljön egy pont, amikor a betegnek egy másik emberre van szüksége. A másik példa, amit említ, az az oktatás. “A középiskolai tanítást sem lehet megoldani ember nélkül.” Hiányolta a beszélgetésből az emberi tényezőt.
Kéri György szerint “a folyamatos növekedési kényszer olyan mint a tumor. Baj lesz.” Szerinte innovációra mindenképpen szükség van, nem ezzel van a baj, hanem az értékrendszerünkkel. Most egy kompetitív társadalomban élünk, ahelyett, hogy sejttársadalom lennénk, amely kooperatív. Az igazi kérdés szerinte az, hogy az értékrend válságot hogyan lehet megoldani.
Blaskó Gábor reflektál az elhangzottakra, szerinte nem kellene az innováció kérdését csak a technikai újításokra leszűkíteni. Egyetért Darvas Ferenccel abban, hogy hiányoznak az emberiség nagy céljai. Szerinte az egyik legfontosabb cél lehetne a föld energiaellátásának megoldása.
Ezután Sipka Júlia szólalt fel, aki egyetért Blaskó Gáborral sok mindenben, de szerinte igenis megvannak a célok ma is. Ma is ugyanúgy “el akarunk menni a Marsra” csak nem biztos, hogy az eszközrendszer megvan hozzá. “Csodálatos, hogy vannak önjáró autók, de hányan részesülünk belőle?” – teszi fel a költői kérdést. Reagál Dömölki Bálint megjegyzésére is, aki azt mondta, hogy felejtsük el az államot, mint szervező erőt és kérdezi, hogy akkor ki más tudna olyan erő lenni, amelyik nem hagyja, hogy csak a tulajdonosok zsebébe vándoroljon a haszon, a sejttársadalomban hogyan lenne ez? A ‘kiszállni a mókuskerékből’ kérdésről azt mondja, hogy tudja, hogy demagógnak hangzik, de szerinte mégis boldogabb egy olyan társadalom, ahol “a kis közösség megtermeli magának, amire szüksége van, az öregek fűzfakosarat fonnak…”. Több dolognak kell együttműködnie.
Hanák Péter felelevenítette Gábor Dénes gondolatát, aki szerint a legnagyobb veszély, ami az emberiséget fenyegeti, az a túl sok szabadidő ezért szociális innovációra is nagy szükség volna.
Sipka László a legfontosabb alapkérdést tette fel, miszerint: Mitől boldog az ember? Hiszen mégis csak ez lenne a cél. Szerinte akkor boldog az ember, “ha nem érzi feleslegesnek magát, ha hasznosnak érzi magát és minél kevésbé kiszolgáltatott, minél nagyobb az önállósága”. Olyan világ kellene, ahol ezek a dolgok érvényesülnek. Ahol az ember – ahogyan régen, például egy parasztember a maga birtokán – a saját ura tud lenni. Nem mindegy, hogy valaki egy nagybirtokon bérmunkás (esetleg egy autógyári szalag mellett áll), vagy a saját földjén gazdálkodik.
Pakucs János kiegészítette Hanák Péter gondolatát azzal, hogy felsorolta azt a három dolgot, amit Gábor Dénes az emberiséget fenyegető legnagyobb problémaként aposztrofált: a nukleáris háborúk okozta pusztítás, a túlnépesedés és a megnövekedett szabadidő illetve az ebből fakadó unalom. Ez utóbbira Gábor Dénesnek sem volt megoldási javaslata.
Ezután Bőgel György reflektált az elhangzottakra. Elmondta, hogy a skandináv pozitív példa sem maradéktalanul az, egy finn cég reklámját említi, ami egyértelműen azt mutatja, hogy emberi munkerőt váltanak ki, cserélnek le egyetlen robotra. Felhívja a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia egyik fontos területe az orvoslás, jobbak a a statisztikái a robotok által végzett műtéteknek, és több felmérés készült arról, hogy az emberek inkább választanák azt, hogy egy robot műtse őket, mint egy ember. “Nővérként biztosabb lennék az állásomban, mint orvosként.” A 3D nyomtatásról azt mondta, hogy csodálatos innováció, de a kérdés, hogy teremt-e munkahelyeket.
Ürge László erre reagálva megjegyezte, hogy amikor egy új fejlesztés jelenik meg, akkor lehetséges, hogy munkahelyek szűnnek meg, de helyette egy új területen újak keletkeznek. A világ felgyorsult, képeznünk kel magunkat folyamatosan.