A klubestet tartalmilag két részre osztottuk:

  • Az első részben bemutattuk a GDDK és Kürt Zrt humanitárius szellemiségű akcióját, mely a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási felzárkóztatását célozza, a H2O Program augusztus 31-én ünnepelte az első születésnapját. Ez alkalomból Dr. Kürti Sándor a Kürt Zrt. elnöke és K. Dr. Nagy Emese a hejőkeresztúri általános iskola igazgatónőjének beszámolóját hallhattuk az elért eredményekről.
  • A klubest második részében Prof. Szabó Gábor a Szegedi Egyetem Rektora az ELI projektről tartott előadást. A klub-ülés azt a kérdést kívánta megvizsgálni, hogy milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon a nemzetközi kutatás hálózatba beágyazódó, nemzetközileg mérhető eredményeket előállítani képes kutató intézményeknek. Mennyiben adottak az anyagi, személyzeti, intézményi, nemzetközi kapcsolati feltételek, hol kellene-lehetne változtatni.

ELŐADÁSOK

Dr. Kürti Sándor

Az elmúlt egy év alatt a H2O jelentős változáson ment keresztül. Kialakult a szervezeti struktúrája. Jelenleg három szponzora van a programnak; a Gábor Dénes Díjasok Klubja, a Zwack Unikum Nyrt., és a Kürt Zrt. Az idei évben várhatóan további három szponzorral bővül a H2O Program csapata a Perfekt Kht., Prof. Bitó László és Olivia Carino Alapítvány illetve a Vodafone Magyarország Zrt. személyében. A program a bázisiskolán, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolán kívül két budapesti iskolát támogat. Ezek: Gyermekház Általános Iskola, IV. kerület, Molnár Ferenc Általános Iskola IX. kerület. A program jogi hátterét a Digitális Esélyegyenlőségi Alapítvány, mely kiemelten közhasznú biztosítja. Az előadó elmondta, hogy a program célja az, hogy a franchise rendszert alapul véve további iskolákban is meghonosítsa a módszertant. Hosszú távú célt jelölt meg annak lehetőségére, hogy az állam oktatási rendszere átemelje ezt a franchise struktúrát a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási felzárkóztatására.

K. Dr. Nagy Emese

Előadásának célja, az elmúlt 1-1,5 év alatt elért eredmények bemutatása. A H2O Program 2 új intézményben kezdte meg tevékenységét. A módszertanban nagy hangsúlyt fektetnek a tanárok pedagógiai kultúrájának frissítésére és felhívták a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek eltérő bánásmódot igényelnek. Az új iskolák tanári kara egy 90 órás akkreditált átképzésen vesz részt, majd óravázlatot kell készíteniük, amiket a H2O program ellenőriz. A projekt összekovácsolja a tantestületet is, erre egy pozitív példa Molnár Ferenc utcai Általános Iskolával kapcsolatos tapasztalat, ahol a pedagógusok közötti bizalom kisugárzik a diákokra is oldva ezzel az iskolai stressz jelenlétét. K. Dr. Nagy Emese elmondta, hogy a projekt honlapján (http://www.h2oktatas.hu) minden információ megtalálható, és az eddig összegyűjtött anyagok alapján már egy könyvet lehet szerkeszteni.

Prof. Szabó Gábor

Prezentációjában bemutatta azt a szerveződő nemzetközi szintű kutatási intézményt (a lézer kutatások területén), melyet képvisel (ELI projekt). Be mutatta a projekt helyzetét, s a szervezésével kapcsolatban felmerült, általánosítható tapasztalatokat. Prezentációja kitért arra, hogy mennyiben sikerült nemzetközi kutatókat idehozni, magyarokat hazatelepíteni, fiatalokat bevonni. Egy rövid körképet mutatott be a hasonló, induló-felfutó kutatóhelyek helyzetéről. A professzor elmondta, hogy az ELI projekt célja az, hogy tudósok által szuperlézernek is hívott berendezéssel olyan nagyon rövid időtartamú fényimpulzusokat lehessen előállítani, amelyekkel megfigyelhetők lennének a molekulákon belül zajló elemi folyamatok, vizsgálhatók lennének a szilárd testek felületén vagy a biológiai molekulákon belül zajló elemi események. Az orvostudományban a rák elleni küzdelemben kiemelkedő szerepe van a lézertechnológiának, amely e beruházás megvalósulásával szélesebb körben alkalmazhatóvá válik. A projekt megvalósulásával Magyarország világszinten vezető pozícióba kerülhet, hiszen ez egy speciális kutatási terület. Az ELI projekttel az Európai Unió hosszútávon szeretné biztosítani a csúcstechnológia területén a vezető pozícióját. A szegedi, prágai és bukaresti helyszínnel létrejövő kutatóközpont egyike az Európai Unió 44 tudományos nagyberuházásának, amelyek közül se a közép-kelet-európai régióba, se új tagállamba nem került még egy sem. A projekt hasznosnak bizonyul a magyar tudományos élet fejlődésében, és a kis és közepes vállalkozások felemelkedésében is, ugyanis a projekt megvalósításához, és működéséhez széles beszállítói kör szükséges. A 2015-ös átadás feltétele, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Program által már elnyert a szükséges támogatást, az új kormány is jóváhagyja.