Havass Miklós
matematikus, a SZÁMALK Rt.és a MTESZ elnöke
A díjat az informatikai kutatásban elért eredményeiért, az informatikai kultúra és
oktatási hátterének megalapozása, a SZÁMALK bázisán az ország egyik informatikai
oktatóközpontjának létrehozása, a hazai és nemzetközi műszaki-tudományos
kapcsolatok fejlesztése, a tudomány-szervezés terén tartósan és eredményesen
folytatott magas szintű szervezési, vezetési és irányítási tevékenységéért - melyet
a MTESZ elnökévé történt megválasztása is fémjelez -, a hazai innovációs kultúra
kialakításában betöltött szerepéért kapta.
Szegeden született 1940-ben. A József Attila Tudományegyetemen végzett, alkalmazott-
matematikus. A SZÁMALK Csoport elnöke. A nagy múltú vállalat, irányítása mellett
lett a hazai számítástechnika egyik vezető hazai tulajdonú vállalkozásává. Egyik
kezdeményezője volt a hazai szoftverexport megindításának. Meghatározó szerepet
játszott a magán felsőoktatási intézményrendszer kialakításában. Kezdeményezője,
alapítója és irányítója volt többek között az International Busines School – Budapest
üzletemberképző főiskolának, a hazai távoktatás úttörőjének számító Gábor Dénes
Főiskolának. Szakterülete a rendszer szoftverek fejlesztése, a szoftver-technológiák
kutatása, a művészet és az informatika kapcsolata, az informatikai konvergencián
alapuló információs társadalom hatásainak vizsgálata. Irányítása mellett dolgozták ki
a Nemzeti Informatikai Stratégiát. Számtalan szakmai publikáció szerzője, rendszeres
előadó. Az NJSZT és a HUNAGI tiszteletbeli elnöke, a MTESZ volt elnöke. Számos
állami, tudományos köztestület, bizottság, alapítványi kuratórium elnöke, tagja.
Így tagja például a Budapesti Fesztivál Zenekar kuratóriumának, ahol a gazdasági
bizottságot vezeti. Hobbiként kamarazenél.
Nyugdíjasként a magyar tehetségsegítéssel foglalkozik, így a Nemzeti Tehetségsegítő
Tanács elnökhelyettese.
Számos kitüntetés, így pl. a Neumann-díj, a MTESZ-díj, az Aschner Lipót-díj, a Gábor
Dénes Díj és a Fényes Elek Emlékérem tulajdonosa.
