Díj

Dr. Sigrai Tibor († 2014.09.11. Budapest)

A díjat 1991-ben kapta

sigrai_91.jpg

Kispesten született, 1931 október 27-én. Budapesti Műszaki Egyetemen végezte tanulmányait (1950–54), majd ugyanott műszaki doktori címet is szerzett 1976-ban. Okleveles híd- és szerkezetépítő mérnök, okleveles acélszerkezeti szakmérnök, címzetes egyetemi docens. Az UVATERV Rt. irodaigazgatója. Jelentős kutatási, fejlesztési tevékenységet fejtett ki az acél-, vasbeton- és kábelhidak, valamint a vasbeton szerkezetek területén. Számos találmány és újítás tulajdonosa, több országos tervpályázaton nyert első díjat. Részt vett az Erzsébet híd, az algyői Tisza híd, a Ferihegyi Repülőtér feljáróhídja, a Hárosi Duna híd, a Kairói Fontana híd, számos autópályahíd és műtárgy, a Nyugati Pályaudvar vágánycsarnoka átépítése tervezésének irányításában. A Lágymányosi közúti Duna-híd (ma Rákóczi) tervezője, a vezetésével készült el az EXPO gyalogos Duna híd, (az első magyarországi ferdekábelhíd). A hídépítés témakörében számos szakcikk szerzője. A Közlekedéstudományi Egyesület Mérnöki Szakosztály vezetőségének, a Közlekedés és Mélyépítés-tudományi Szemle szerkesztőbizottságának tagja. Szakmai munkásságáért Eötvös-díjban, Jáky díjban és a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetésben részesült.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak