Díj

Dr. Dinnyés András

Állatorvos, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, a BioTalentum Kft. ügyvezetője.

A díjat a testi sejtek genetikai újraprogramozásában elért tudományos munkásságáért, a sejtmagátültetéses klónozás hazai módszerének meghonosításáért, a betegspecifikus őssejtek, szívizomsejtek és idegsejtek előállítási technológiájának kidolgozásában nyújtott alkotó közreműködéséért, Magyarország egyetlen sejtmagátültetéses klónozó csoportjának megszervezéséért, a pre-klinikai orvosi/gyógyszer kutatásokhoz szükséges állat és sejtes modellek korszerű előállítását végző BioTalentum Kft. létrehozásában és a technológia folyamatos fejlesztésében vállalt meghatározó tevékenységéért, a tudományos utánpótlás nevelésben elért sikereiért kapta.

1966-ban született Budapesten. Állatorvos (1989), Állatorvostudomány kandidátusa (1995), MTA doktora (2002). 2003-ban habilitált, 2007-től rendes egyetemi tanár. 1989-től kutat itthon és Fulbright ösztöndíjjal USA-ban, majd Belgiumban, Japánban, Kínában. 2000-1 között a skóciai Roslin Intézetben a korábban „Dolly-t”, az első felnőtt sejtből klónozott bárányt előállító csoportot vezette. 2003-ban hazatért, MTA/SZIE Kutatócsoport vezető és a gödöllői MBK csoportvezetője 2008-ig. Jelenleg a SZIE Molekuláris Állatbiotechnológiai Laboratórium vezetője, 2010-től meghívott egyetemi tanár az Utrechti Egyetemen. A BioTalentum Kft alapító igazgatója (2005). Kutatási területei: sejtes és állat modellek orvosi- és agrár-kutatási célokra. Őssejtekből gyógyszerfejlesztésre és regenerációra alkalmas szívizom és idegsejtek előállítása. Legfőbb eredményei: Európában az első klónozott sertés, első génkiütött bárány, majd az első magyar klónozott egér és nyúl létrehozása. Hazai betegekből indukált pluripotens őssejtvonalak előállítása. Tudományos folyóiratcikkek: 133, impact: 286, citációk: 1700, H-index: 23. Két nemzetközi szabadalom. A „Pro Scientia” Aranyérem (1989) tulajdonosa.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak