Dr. Zsoldos Ibolya
A díjazás éve: 2021
matematikus-mérnök, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára
Szentesen született 1960-ban. A Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Műszaki
Egyetemen matematikus-mérnöki, majd számítógépes elektronikus tervezés szakmérnöki diplomát szerzett.
Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalatnál fejlesztőmérnökként dolgozott (1983-94). A Szent István
Egyetemen szerzett PhD fokozatot, itt kutatott, oktatott 15 évig (1995-2010).
A Széchenyi István Egyetemen az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék vezetője 2010 óta.
MTA doktora 2012 óta. Az MTA Anyagtudományi és Technológiai Bizottság tagja.
Meghatározó szerepe volt a komputer tomográfia ipari alkalmazásainak bevezetésében és módszertanának kidolgozásában.
Fő kutatási területei: random rendszerek, grafén szerkezetek szimulációi, önszervező viselkedésének vizsgálatai, nanotechnológiai őrlőmalmok energetikai számításai. Többnyire ezeken a területeken érte el nemzetközileg is elismert eredményeit: 1 szabadalom, 70 folyóiratcikk, néhány száz
hivatkozás (MTMT-ben részletezve). Számos PhD hallgató témavezetője. Magyar és Európai Uniós kutatási pályázatok elnyerésében, kidolgozásában vezetőként segítette a tanszékét.
Széchenyi István ösztöndíjas volt (2002-2005), vendégkutatóként dolgozott az USÁ-ban (Indiana University, Biocomplexity Institute, Bloomington, 2006).
A díjat a komputer-tomográfia gépszerkezetek innovatív vizsgálatára való kiterjesztéséért, valamint a mérnöki tervezéshez való alkalmazáshoz szükséges módszertan kidolgozásáért és ipari hasznosításáért, különösen a random szerkezetek, grafén szerkezetek szimulációja és önszervező viselkedésének vizsgálata területén végzett munkájának eredményeként vehette át.
