Díj

Dr. Keserű György Miklós

A díjazás éve: 2020

vegyészmérnök, akadémikus, Természettudományi Kutatóközpont kutatócsoport-vezetője

1967-ban született Budapesten. Vegyészmérnökként végzett a BME Vegyészmérnöki Karán, majd a PhD-fokozat megszerzését követően a Sanofi-Aventis CHINOIN Gyógyszergyár egyik kémiai kutatólaboratóriumának vezetője lett. 1999-ben a Richter Gedeon Nyrt-ben a számítógépes gyógyszertervezéssel foglalkozó csoport vezetésére kapott megbízást. 2003-ban MTA doktora címet szerzett, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen egyetemi magántanárnak nevezték ki. 2007-től 2012-ig volt a Richter originális kémiai kutatásáért felelős vezetője. 2013 és 2015 között az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának volt főigazgatója, 2015-től a BME egyetemi tanára és az TTK Gyógyszerkémiai kutatócsoportjának vezetője.

Összesen 11, emberi kipróbálásra került vegyület azonosításában vett részt. 21 szabadalomban szerepel feltalálóként. Hozzájárult az antipszichotikus hatású Cariprazine felfedezéséhez, amelyet az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is engedélyeztek.

A gyógyszerkémiában elért eredményeiért 2014-ben Overton-Meyer díjjal tüntették ki. 2016-ban a Royal Society of Chemistry ’Fellow’ tagja lett. 2019-ben az MTA levelező tagjának választották. Tudományos eredményeit több mint 250 folyóiratcikkben és több mint 10 könyvben és könyvfejezetekben közölte, amelyekre több mint 5000 független idézetet kapott.

A díjat a hazai számítógépes gyógyszertervezési folyamatok bevezetésében végzett úttörő tevékenységéért, számos – ma már világsikerként jegyzett – vegyület felfedezéséért, eredményes feltalálói munkásságáért, az antivirális Favipiravir hatóanyag honi laboratóriumi vizsgálatáért, majd a félüzemi gyártás gyorsított engedélyezési eljárásának megszervezéséért nyerte el, amellyel jelentős mértékben hozzájárult a pandémia kezelésének eredményesebbé tételéhez.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak